Nemzetközi SIM-kártyák iPhone-hoz: Teljes útmutató

Az első iPhone 2007-es bevezetése óta az Apple a világ 5 top okostelefon-szolgáltatója közé tartozik. 2020 végén az Apple az okostelefonok globális piaci részesedésének 13,9 százalékát tudhatta magáénak. Ez világszerte hatból egy embert jelent.

Habár abszolút biztonságos magaddal vinni az iPhone-odat utazásaidra (feltéve, hogy előtte elvégzel pár dolgot), az nem mindig egyértelmű, hogy többféle lehetőség áll rendelkezésedre a külföldi szolgáltatásokat tekintve.

Az egyik ilyen lehetőség egy nemzetközi SIM-kártya. (Nem, ez nem ugyanaz, mint egy helyi SIM-kártya!)

Itt közelebbről áttekintheted a iPhone-okhoz való nemzetközi SIM-kártyákkal kapcsolatos tudnivalókat, beleértve azt is, mik ezek, és hogyan segíthetnek kapcsolatban maradni a világgal, bármerre is menj.

Mi a nemzetközi SIM-kártya?

Annak ellenére, amit sok szolgáltató szeretne veled elhitetni, a mobiladatok nem állnak meg a nemzetközi határoknál. Egy szolgáltató infrastruktúrája igen, de ez egyre kevésbé igaz, ahogy a mobiltechnológia fejlődik. 

Szóval, mi lenne, ha nemzetközi szinten egyetlen SIM-kártyával hozzáférhetnél a mobiladatokhoz – a csillagászati roamingdíjak nélkül, amelyeket a szolgáltatók olyan szívesen hozzáadnak a számládhoz?

Ami azt illeti, ez lehetséges.

A nemzetközi SIM-kártyák a SIM-kártyák egy olyan osztálya, amelyek bárhol működnek, ahol léteznek a mobiladatok. Egy kártya, számla, adatcsomag és telefonszám. Néhány példa:

A nemzetközi SIM-kártyák jelentik az egyik preferált módot sok olyan ember számára, akik gyakran utaznak külföldre, főleg akkor, amikor az utazásaik nem korlátozódnak egy adott régióra vagy kontinensre. 

Egy nemzetközi SIM-kártya előnyei

A nemzetközi SIM-kártyáknak rengeteg előnyük van az utazás közbeni mobiladat-megoldásokra. Azon felül, hogy egyetlen kártyába tömörítik a több országra kiterjedő mobilszolgáltatást, ezekre is képesek:

  • Jobb lefedettséget biztosítanak: A nemzetközi SIM-kártyák ideálisak utazáshoz. Tipikusan jobb lefedettséget nyújtanak, mint a nemzetközi roaming vagy a helyi SIM-kártyák.
  • Sokkal jobb áron érhetők el, mint a nemzetközi roaming: A nemzetközi SIM-kártyákkal kapcsolatos számlák gyakran hasonlóak az otthoniakhoz.
  • Mindent egy nyelven lehet intézni: Nem kell idegennyelveken bajlódni a felhasználófelületekkel, hogy kiderüljön, egészen pontosan mit tartalmaz a csomag.
  • Online is kezelhetők: A legtöbb szolgáltató egy portált ajánl mindenre.

Mi a különbség az eSIM-ek, a helyi SIM-ek és az iPhone-okkal használható nemzetközi SIM-kártyák között?

A nemzetközi SIM-kártyák kevésbé ismertek, de kényelmes opciót jelentenek az utazók számára, azonban a kissé általános nevük sokakat még mindig összezavar. (Próbálj meg rákeresni a Google-on a „nemzetközi SIM-kártyák iPhone-ra”kulcsszavakra, és valószínűleg még mindig kapsz majd arra tippeket, hogyan használhatod például külföldön az iPhone-odat.)

Az alábbiakban a nemzetközi eSIM-ek, helyi SIM-kártyák és az iPhone-on használható nemzetközi SIM-kártyák áttekintését láthatod.

1. A nemzetközi SIM-kártya szintén fizikai kártya, amit utazás előtt meg kell vásárolnod

A Discover Global eSIM-től eltérően a nemzetközi SIM-kártya egy fizikai kártya. Ez azt jelenti, hogy mielőtt útnak indulnál, meg kell vásárolnod, és aktiválnod kell.

Javasoljuk, hogy számolj legalább két héttel a szállításra, hogy elég időd legyen az aktiválás közben bármilyen felmerülő szituáció kezelésére.

Arról is meg kell bizonyosodnod, hogy az iPhone-od kártyafüggetlen legyen. A nemzetközi SIM-kártyák nem fognak kártyafüggő telefonon működni, mint más harmadik féltől származó SIM-kártyák.

2. Univerzálisak – Nincsenek adott országokban használható opciók

A nemzetközi SIM-kártyák optimálisak olyan utazók számára, akik sok országba látogatnak világszerte. Úgy tervezték őket, hogy levegyék az utazók válláról a helyi SIM-kártyák keresésének terhét minden egyes állomásnál vagy azt a vesződséget, amit az otthoni szolgáltatóval való tárgyalás jelent, ha fel akarják számolni nekik a külföldi adathasználatot. Például az Airalo Discover Global eSIM-e több száz országot lefed, így határok nélkül megtapasztalhatod a világgal való kapcsolattartást.

Ideálisak a hajók legénységének vagy üzleti okokból utazóknak, akik nemzetközi irodák között mozognak.

Azonban, ha csak egy országba vagy akár csak régióba is tartasz, egy globális SIM-kártya lehet, hogy túlzásnak tűnik. Gondold át, hogy egy nemzetközi SIM-kártya miatt fizetni fogsz-e olyan szolgáltatásért, amelyre nincs is szükséged. Abban az esetben, ha igen, egy országspecifikus eSIM vagy akár egy regionális eSIM jobb választás lehet.

3. Egy nemzetközi SIM-et eSIM-mel is használhatsz

Ha iPhone XR vagy annál újabb készüléked van, a telefonod támogatja az eSIM-et. Ez azt jelenti, hogy még egy dolgot csinálhatsz a nemzetközi SIM-kártyáddal: egy eSIM-mel együtt használhatod.

Egy eSIM-adatcsomag kiegészítheti a mobiladataidat, ha több időt töltesz el egy adott területen. Segít elkerülni a roamingadatok felhasználását a SIM-kártyádon, miközben helyi tarifákon engedi a mobiladatokhoz való hozzáférést.

Illetve, mivel a legtöbb nemzetközi SIM-kártya telefonszámot is ad, továbbra is tudsz majd azzal a telefonszámmal telefonálni vagy üzenetet írni utazás közben. És ha nincs szükséged a nemzetközi SIM-kártyádra egy kis ideig, egyszerűen ki- és bekapcsolhatod a számot az iPhone-odon.

Itt van még néhány további tipp az eSIM-használatról iPhone-on.

iPhone-nal használható nemzetközi SIM-kártyán gondolkozol? Szerezz be egy globális eSIM-et!

Abszolút lehetséges nemzetközi SIM-kártyákat használni iPhone-okkal. Egy nemzetközi SIM-kártya kényelmes és költséghatékony opció lehet az útiterveidtől függően. Azonban még vannak kihívások a fizikai SIM-kártyákkal és a külföldi utazással kapcsolatban. Attól kezdve, hogy a jelenlegi SIM-kártyádat el kell távolítanod, egészen addig, hogy a nemzetközi SIM-kártyádat időben meg kell rendelned, sok mindenre oda kell figyelni.

Egy globális eSIM sokkal egyszerűbb. Szerezz be egy globális eSIM-et az Airalótól, és maradj kapcsolatban a világgal bárhonnan bármikor. Mit nem lehet rajta szeretni?


Készen állsz, hogy kipróbáld az eSIM-eket, és felfedezd a kapcsolattartás egy új módját?

Töltsd le az Airalo appot, hogy bárhol, bármikor vásárolhass eSIM-eket, kezelhesd vagy akár fel is tölthesd őket!

Airalo | Download mobile app
Airalo | Use your Free Credit

Használd fel a kapott krediteket.

USD $3.00 értékű Airmoney-t szerezhetsz, ha megosztod az ajánlói kódodat a barátaiddal.